A Signa SJ-2116 kék színű görkorcsolyája remek választás az érdeklődő gyermekek számára.
Nagy előnye, hogy állítható, így a láb növekedésével nem kell azonnal újat vásárolni.
A görkorcsolya remek sportolási és kikapcsolódási lehetőség gyermekek és idősebbek számára egyaránt.
Gyermekek számára kifejezetten ajánlott, ugyanis javíthatók vele azok a problémák, melyek későbbi kezelése már nehézkesebb lehet.
Ilyen például a tartással, a mozgással, valamint egyensúllyal kapcsolatos problémák.
Mindemellett lazítja az ízületeket, erősíti a szívet és csökkenti a stresszt, fokozza az állóképességet, javítja a koordinációs készséget.
A specialisták szerint érdemesebb az ilyen típusú testi, szervezeti problémák kezelését minél hamarabb megkezdeni.
Az idősebb korosztály ugyanúgy örömét lelheti benne, hiszen a görkorcsolya nem terheli annyira az ízületeket, mint a futás vagy egy hosszabb séta, esetleg túra.
Ezek a problémák gyermekek esetében is fennállhatnak.
Nagyon fontos a sportolás előtti alapos bemelegítés, majd a sportolás utáni alapos nyújtás.
Javasolt még védőfelszerelés használata is, mind kezdő, mind haladó sportolók számára, hiszen ezzel a legkisebb sérülések is elkerülhetők.
További információk
Görkorcsolya típusa: | Állítható |
Sín: | PP |
Kerék: | 72 mm /70 mm /64 mm |
Keménység: | 82A |
Csapágy: | ABEC 5 carbon |
Rendelhető méretek: | EU 30-33 |